A Balmazújváros sem tudta megállítani ifjoncainkat
2023. 10. 25. (szerda) 20.52
Bár a 8. fordulóra hétvégén kerül sor a kiírás szerint, ám Szabó Imre legénysége már szerdán pályára lépett, mely játéknapon a Balmazújvárost fogadták. Ifjoncaink remek teljesítményt nyújtanak, a rosszul sikerült bajnoki nyitány után zsinórban öt párharcot megnyertek, míg a piros kékek csak kettőt. Csapatunk arra készült, hogy a hétközi csatát is sikerrel vívják majd meg.
Az első negyedben nem úgy nézett ki, hogy megvalósul a terv, eléggé akadozott a gépezet, sok hiba és pontatlanság csúszott a játékba. A 15. percben ráadásul hátrányba kerültünk, ám Nagy Gergely hamar egalizált. A második etapban sem javult a játék, nem csökkent a hibák száma és védelmünk se volt stabil, ifjoncaink párharcokat veszítettek. A 28. percben ismét betalált a Balmazújváros és nyugodtabban várhatta az utolsó két játékrészt.
A nagyszünetben viszont rendezte a sorokat csapatunk, látványosan feljavult a játékunk, nagy lendülettel és sokkal agresszívebben fociztak srácaink. Fölénybe kerültünk, állandó veszélyben volt a vendégek kapuja, az 56. percben pedig Nagy Gergely be is vette, majd egy minutum elteltével Szűcs Dávid fordított. A záró negyedben is csapatunk dominált, dolgozott ki sok helyzetet, ám csak a mérkőzés hajrájában sikerült a labdát a vonalon túlra juttatni. Akkor viszont kétszer is, előbb Szűcs Dávid duplázott, majd Török Balázs biztosította be a győzelmet a 76. percben.
MLSZ Regionális U13 Északkelet Alapszakasz 8. forduló
DSI Debrecen – Balmazújváros: 5-2 (1-1, 0-1, 2-0, 2-0)
DSI Debrecen: Bóné – Tóth N., Szűcs, Nagy G., Fekete, Nagy R., Müller, Kakó, Török
Cserék: Szilágyi, Fehér, Simon, Aukszi, Illés
Edző: Szabó Imre
Gólszerzők: Nagy G. 19’, 56’, Szűcs 57’, 75’, Török 76’
Szabó Imre: Az első félidőben – már sokadjára – rossz felfogásban futballoztunk, rengeteg technikai hibát vétettünk. Védekezésben nem találtuk a távolságokat és nem voltunk elég agresszívek. Ennek pedig nem is lehetett más a vége, mint az, hogy kétszer is hátrányba kerültünk. A második félidőhöz viszont gratulálok a srácoknak! Nagy melót tettek ebbe a játékrészbe, feljavultunk játékban, több labdát szereztünk, több helyzetet dolgoztunk ki, melyek egy részét értékesítettük és megfordítottuk a meccset.