A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgó szakosztálya immár tizennegyedik alkalommal rendezi meg a DVSC labdarúgó csapatának egykori sikeredzője, Garamvölgyi Lajos emléke előtt tisztelgő labdarúgótornát.

Szeptember 4-én több száz gyerek veszi birtokba az Oláh Gábor utcai Sportkomplexum pályáit, hogy négy korcsoportban (U9, U10, U11, U12) összemérjék tudásukat az utánpótlás nevelő egyesületek. Mindegyik korosztályban két, hármas csoportot alakítottak ki a szervezők. A legfiatalabbak 9 órától kezdenek, míg a legidősebbek 15 órától lépnek pályára. A tornán tiszteletét teszi Garamvölgyi Lajos fia, Péter, aki évek óta a DVSC Labdarúgó Akadémia edzőjeként dolgozik, továbbá Herczeg András szakmai igazgató, akik az érmek és oklevelek átadásánál is közreműködnek majd.

A meghívott csapatok: Balmazújváros, Bestrong, DASE, DEAC, DSC-SI, DVSC Akadémia, Loki focisuli, Nyírbátor

A torna előtt Kozma Mihály, a DSC-SI labdarúgó szakosztályvezetője elmondta:,,Fontos megjegyeznem, hogy mi vagyunk az egyetlen sportegyesület Debrecenben, amely tisztelettel ápolja Garamvölgyi Lajos emlékét, sőt a pandémia alatt sem szakítottuk meg a hagyományt, hiszen akkor többek között egy rajzpályázatot hirdettünk. Nagyon örülök, hogy újra a pályán tiszteleghetünk az egykori kiváló edző emléke előtt. A meghívott egyesületek valamilyen módon kötődnek Garamvölgyi Lajoshoz, szeretnénk felmérni, hogy a résztvevő csapatok milyen fejlettségi szinten vannak. A szervezésben bőven vannak tapasztalataink, hiszen a Magyar Labdarúgó Szövetség egyik kiemelt körzetközpontjaként azon túl, hogy a hozzánk járó óvodás és kisiskolás gyerekeknek lerakjuk az alapokat, az utóbbi egy évben nagyon sok Bozsik fesztiválnak voltunk házigazdái.”

Az egykori 220-szoros futsal szövetségi kapitány a Garamvölgyi Lajossal kapcsolatos emlékeit is felidézte:,,Nemcsak, hogy láttam Őt meccselni, hanem egész közeli viszonyban is voltunk, hiszen az UEFA B licenszes edzői tanfolyamot közösen végeztük, ennek köszönhetően testközelből láthattam az edzéseit és a pedagógiai módszereit. Nagyon jól értett a fiatalok nyelvén, de a pályán és az öltözőben nem nagyon tűrt megalkuvást. Méltán lett sikeres és legendás edző!- zárta gondolatait Kozma Mihály.

A menetrend alább, a pdf. formátumú dokumentumra kattintva megtekinthető. 

A legendás mesterre emlékeznek vasárnap

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK