Debrecenben küzdenek meg a bajnoki címekért!
2017. 09. 29. (péntek) 13.07
Előzetesen 74 hazai egyesület 350
indulója jelezte részvételét az U11-es és U12-es korosztályok számára kiírt OB-n,
ahol a rendező Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kilenc judokával képviselteti
magát. A küzdelmeket négy tatamin bonyolítják le, és összesen 35 súlycsoportban
osztanak érmeket a nap folyamán.
Utoljára 2004-ben rendeztek
városunkban korosztályos Országos Bajnokságot, míg hosszú idő után 2016 és 2017
áprilisában szintén ugyanez a két korcsoport mutatta meg tudását a Magyar
Kupában. Az idei versenyt a Főnix Csarnokban láthatták az érdeklődők, amely a
rendezés és szervezés terén is kivívta az országos szövetség, az egyesületek és a
bírók elismerését.
A 10.45-kor kezdődő ünnepélyes
megnyitót követően 11 órától már a versenyzőké lesz a főszerep.
Az OB küzdelmeire a belépés
díjtalan!