Egy arany és két ezüst az OB második napján
2024. 07. 29. (hétfő) 13.42
Az első napon három érmet szereztek atlétáink, Sütő Napsugár felállhatott a bajnoki dobogó legmagasabb fokára, Hodossy-Takács Sámuel és Hartman Liliána nyakába a második legfényesebb medált akasztották. Mindezek mellett három 4. és egy 5. helyet is begyűjtöttek kiválóságaink.
Vasárnap újabb versenyszámokban avattak bajnokokat, dőlt el az érmek sorsa a szolnoki Véső úti Sporttelep Atlétikai Központban. Az idősebb korosztályban távolugrónk, Hodossy-Takács Sámuel sokáig az élen állt, 683 centivel kezdett, majd második és harmadik kísérletre 6.84 és 6.86-ig jutott. Riválisa, Zuber Marcell (FTC) azonban az ötödik sorozatban 7.08-at teljesített, így Magyar Zoltán tanítványa, ahogy előző nap a magasugrásban, ezúttal is a 2. helyen zárt.
800 méteren Oláh Máté Milán ötödikként futott át a célvonalon (1:56.88), mint ahogy a nők ugyanezen számában Chrobák Lili (2:27.78) is. 5000 méteren Mezei Zsófia megjavítva egyéni rekordját, 21:03.36-as idővel hetedikként zárt. Súlylökőink közül Tóth Roland a 7. (12.35), míg Gyönyörű Zsigmond (10.74) a 8. helyet szerezte meg.
Az U20-asok súlylökő számában Tóth Nándor maga mögé utasította a mezőnyt, harmadik kísérletre 16.02-nél ért földet a szer - amely új egyéni rekord - és hódította el a magyar bajnoki címet. Erdős Viktóriát egy centi választotta el az aranyéremtől, távolugrásban 5.54-ig jutott. Vetélytársa, Francisco-Lucas Laura (FTC) utolsó kísérletre 5.55-öt teljesített, így kiválóságunk a második legfényesebb medált vehette át.
400 gáton Szabolcs Dóra új egyéni csúccsal (1:09.57) negyedikként futott át a célvonalon. 800 méteren Szász Abigél 2:24.03-as idővel az 5., míg klubtársa, Paládi Petra, megjavítva egyéni rekordját, 2:24.28-nál megállítva az órát, a 6. helyen végzett.