A DSI Debrecen hat csapata közül öt zárta győzelemmel a regionális bajnokságok újabb fordulóját.

U19

Jankovics Sándor együttese azzal a céllal lépett pályára a 6. fordulóban, hogy visszatérve a győztes útra, visszaveszi vezető pozícióját a táblázaton. Ehhez viszont rangadót kellett behúzni, ugyanis a múltheti vereséget kihasználó és az élre ugró Cigándot fogadták a hét utolsó napján.

Már a középkezdés után támadólag léptünk fel, melynek hamar meg is lett az eredménye, a 7. percben Máté Bence révén megszereztük a vezetést. Nem örülhettünk sokáig, négy minutum elteltével egalizált a Cigánd. Jó ritmusban futballoztak a csapatok, igazi rangadót láthattak mindazok, akik vasárnap kilátogattak az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumba. Mindkét oldalon adódtak helyzetek, de csak a 43. percben zördült meg újra a háló, ekkor Tóth Zoltán vette be a kaput, így minimális előnnyel mehettünk szünetre.

A második félidő is jól indult számunkra, a 47. percben Takács Tamás első támadásunkat gólra váltotta. A vendégek próbáltak visszajönni a meccsbe, mi pedig szerettük volna bebiztosítani győzelmünket. Felváltva támadtak a csapatok, de a védelmek tették a dolgukat, illetve a befejezéseknél születtek rossz döntések. A hátralévő időben újabb találatot már nem lehetett feljegyezni, begyűjtöttük a három pontot és visszavettük első helyet a tabellán.

MLSZ Regionális U19 Alap Keleti csoport 6. forduló

DSI Debrecen – Cigánd: 3-1 (2-1)

DSI Debrecen: Sinka – Kalmár, Kerezsi (Nagy Zs. 81), Juhász, Kapczy, Orsó (Szilágyi 77’), Tóth Z. (Ötvös 81’), Takács, Pistritu, Máté (Bartók 81’), Kocsis

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Máté 7’, Tóth Z. 43’, Takács 47’

U16

Lukács Ákos tanítványai a Tiszaújváros elleni hazai vereség után ismét az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban léptek pályára. A következő körben az egyik riválist, a Sényőt fogadták, amely párharc rangadónak is beillett.

Jó ritmusban kezdtünk, próbáltuk érvényesíteni akaratunkat, tettük ezt sikerrel, a 7. percben meg is zörgettük a hálót, ekkor Bihari Péter volt eredményes. A vendégek igyekeztek minél hamarabb ledolgozni hátrányukat, de védelmünk stabilan állt a lábán. Félóra játék után Nagy Lőrinc adott munkát a sényői kapusnak, akinek a vonalon túlról kellett előhalásznia a labdát. A félidő végére viszont olvadt az előny, a 40. minutumban visszajöttek a meccsbe a szabolcsiak.

A térfélcserét követően próbáltuk bebiztosítani győzelmünket, megvoltak a helyzeteink, ám sehogy sem tudtuk bevenni a kaput. A vendégek legalább az egyik pontot szerették volna megmenteni, bár voltak lehetőségeik, erre kevés esélyt adtunk nekik. Ebben a játékrészben újabb gól már nem született, mindhárom egységet begyűjtöttük és a 7. helyre léptünk a tabellán.

MLSZ Regionális U16, Keleti csoport 6. forduló

DSI Debrecen – Sényő: 2-1 (2-1)

DSI Debrecen: Kulcsár – Sörlei (Tóth G. 64’), Bihari, Lakatos (Szabó Á. 64’), Varga, Kemecsei, Szabó G., Balog (Lehner 46’), Kulcsár, Baranyai (Dely 46’), Nagy L. (Katona 89’)

Edző: Lukács Ákos

Gólszerzők: Bihari 7’, Nagy L. 30’

U15

A 6. fordulóban komoly esély kínálkozott arra, hogy Győrösi Péter legénysége megszerezze első őszi pontját, akár pontjait, ugyanis a szintén alsóházban tanyázó Gloriett otthonában léptek pályára.

Jól kezdtünk, bátran és lendületesen futballoztunk, a labdát járatva építettük támadásainkat. Már a mérkőzés elején voltak helyzeteink, de az első gólra 28. percet kellett várni, ekkor Magyari Bence vette be a kaput. Hat minutum elteltével Milbik Máté villant és már kettővel mentünk, ám erre szinte azonnal válaszoltak a házigazdák, így minimális előnnyel mehettünk pihenőre.

Szünet után viszont becsúsztak hibák a játékba, ráadásul jött egy rövidzárlat, három percen belül egyenlített a Sényő, majd közeledve a hajrához harmadjára is bevette a kapunkat. A hátralévő időben mindent megtettünk, hogy egyenlítsük, de Varga Lajos révén csak szépíteni tudtunk, így továbbra várni kell még az első pontokra.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 6. forduló

Gloriett – DSI Debrecen: 4-3 (1-2)

DSI Debrecen: Cseke – Szilágyi, Gulyás, Magyari, Kovács, Varga, Pongrácz (Szabó 79’), Milbik (Mizsik 68’), Palágyi, Petrás

Edző: Győrösi Péter

Gólszerzők: Magyari 28’, Milbik 34’, Varga 80’

U14

Bravúrgyőzelemmel zárta az előző hetet Szabó Imre alakulata, amely gárda a bajnokaspiráns Balmazújvárost fektette két vállra. A következő fordulóban jóval könnyebb feladat várt ifjoncainkra, ugyanis a táblázat hátsó régiójában tanyázó Nyírbátort fogadták.

Mintha az öltözőben maradtunk volna, álmosan kezdtünk, erőtlenül futballoztunk, kevés volt a mozgás, nem nagyon tudtuk felvenni a kellő ritmust. Jött is a gyenge teljesítményért a büntetés, a 9. percben a vendégek bevették a kapunkat, majd öt minutum elteltével megduplázták előnyüket. Ez felébresztett minket, beindult a gépezetünk, Illés Botond elkapva a fonalat, 6 perc alatt mesterhármast jegyezhetett. Mi diktáltuk a tempót, ebben a periódusban fölényben voltunk, a nyomást nem is bírták a szabolcsiak, a 32. minutumban Szűcs Dávid mattolta védelmüket. A félidei végeredményt Nagy Rikárdó állította be a 38. percben, ekkor úgy tűnt, győzelmünket már semmi nem veszélyezteti.

Talán elhittük, már biztosan zsebben a három pont, túlságosan is megnyugodtunk, mert szünet után ismét erősen visszafogott teljesítményt nyújtottunk. Ennek ellenére megvoltak a helyzeteink, de a befejezéseknél rendre rossz döntéseket hoztunk. Az 56. percben ráadásul visszajött a meccsbe, elkezdett zárkózni a Nyírbátor. Végül Tóth Nimród révén a 80. minutumban lezártuk a meccset és mindhárom egységet itthon tartottuk.

MLSZ Regionális U14 Alap Keleti csoport 6. forduló

DSI Debrecen – Nyírbátori LSE: 6-3 (5-2)

DSI Debrecen: Bóné – Kovács, Tóth Ni., Varga, Fehér (Minárcsik 65’), Tóth Ná. (Aukszi 41’), Dubóczki, Illés (Tacsi 60’), Szűcs, Nagy R., Müller (Kiss Cs. 79’)

Edző: Szabó Imre

Gólszerzők: Illés 15’, 16’, 21’, Szűcs 32’, Nagy R. 38’, Tóth Ni. 80’

Szabó Imre: Nagyon fásultan, kényelmesen kezdtünk, ez vissza is ütött, negyedórán belül kétgólos hátrányba kerültünk. De összekaptuk magunkat, nagyobb fokozatba kapcsoltunk és sikerült hamar fordítanunk. Szünet után még inkább alulmúltuk magunkat, rengeteg volt a hiba, a pontatlanság, öncélúan futballoztunk, kimaradtak a helyzeteink, ezzel meccsben tartottuk ellenfelünket. Lényegében fociztunk húsz percet, ez pedig elég kevés! Csak a győzelemhez tudok gratulálni a srácoknak.

U13

Parádésan teljesítenek hétről-hétre Makra Béla gyerekei, eddigi öt meccsük végén győztesen hagyták el a pályát. Azt a kiváló sorozatot szerették volna folytatni szombaton is, amely játéknapon a Cigánd vendégeként léptek pályára.

Amint útjára indult a labda, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, beszorítottuk ellenfelünket védőharmadába. A bátor és szép támadófocinak meg is lett az eredménye, a 11. percben péntek Zsigmond a vonalon túlra juttatta a labdát. Továbbra is fölényben voltunk, leginkább a házigazdák térfelén zajlott a játék, helyzet-helyzetet követett, de a második negyed végéig nem tudtuk gyarapítani góljaink számát.

Nagyszünet után is mi diktáltuk a tempót, szemre tetszetősen, kombinatívan futballoztunk. A 60. percben végre ismét gólnak örülhettünk, ekkor Kecskés Zalán duplázta meg előnyünket. Közeledve a mérkőzés végéhez bebiztosítottuk győzelmünket, előbb Váradi Szabolcs zörgette meg a hálót, majd Lakatos Benett állította be a végeredményt.

MLSZ Regionális U13 Északkelet 5. forduló

Cigánd SE – DSI Debrecen: 0-4 (0-1, 0-0, 0-1, 0-2)

DSI Debrecen: Vékony – Lakatos, Péntek, Orbán, Benedek, Mclean, Kecskés, Ó. Nagy, Váradi

Cserék: Sándor, Nyűvedi, Molnár, Sebestyén, Hermann

Edző: Makra Béla

Gólszerzők: Péntek 11’, Kecskés 60’, Váradi 75’, Lakatos 76’

Makra Béla: Végig fölényben játszottunk, letámadtuk ellenfelünket, de az első két negyedben még kevesebb helyzetet tudtunk kidolgozni, pedig már ekkor lezárhattuk volna a meccset. Nagyszünet után is mi voltunk fölényben, helyzeteinkből hármat értékesítettünk és magabiztosan nyertük meg a párharcot. Akaratból és küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a gyerekek, annak pedig külön örülök, hogy ismét kapott gól nélkül hoztuk le a meccset.

U12

A Csenger elleni vereséget két győzelemmel kompenzálták Takács András srácai, akik zsinórban harmadig sikerüket szerették volna ünnepelni az 5. játéknapon. Ehhez otthonában a Cigándot kellett két vállra fektetni szombaton.

Jól kezdtünk, miután a játékvezető megadta a jelet, próbáltuk minél hamarabb bevinni a vezető találatot, ám kimaradtak a helyzeteink. A 30. percben végre megzörgettük a hálót, Lacza János gólja után 0-1 állt az eredményjelzőn, de nem sokáig, ugyanis 6 minutum elteltével Bacskai Csaba megduplázta előnyünket.

A harmadik negyedben is mi irányítottuk a játékot, de egy hibánkat kihasználtak a sárga-zöldek és visszajöttek a meccsbe. A Cigánd próbálta döntetlenre hozni a párharcot, de a 70. percben Szűcs Milán pontot tett a mérkőzésre, megszerezve harmadik gólunkat, bebiztosította győzelmünket.

MLSZ Regionális U12 Északkelet 5. forduló

Cigánd SE – DSI Debrecen: 1-3 (0-0, 0-2, 1-0, 0-1)

DSI Debrecen: Petrozsényi – Kósa, Rózsa, Szűcs, Bagaméri, Pásku, Nagy D., Zsuró, Lacza

Cserék: Bacskai, Váradi, Fodor, Rátkai

Edző: Takács András

Gólszerzők: Lacza 30’, Bacskai 36’, Szűcs 70’


Egy siker itthon, kettő idegenben a Cigánd ellen

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK