Eredményes fordulón vannak túl kézilabdázóink
2023. 03. 14. (kedd) 21.57
Az U13-as lányok házi rangadójára egy-egy győztes mérkőzés után álltak fel a csapatok. A fiatalok ellenállását hamar megtörték az idősebbek és magabiztos győzelmet arattak. Ugyanebben a korcsoportban a fiúk háromesélyes mérkőzéseket nyertek meg Hajdúszoboszlón. Az U11-esek hajdúnánási, illetve balmazújvárosi mérkőzéseit a jegyzőkönyvekben nem tartják nyilván. Az U9-es korosztályban hat csapattal vettünk részt az MKSZ Kezdődobás programja keretében szervezett rendezvényen.
Eredmények:
Kisiskolás verseny LU9 III. csoport
DSI Debrecen 1. – Kalmár DSE 1. 0-0
DSI Debrecen 2. – Hajdúnánás SK 3. 0-0
DSI Debrecen 1. – DSI Debrecen 3. 0-0
DSI Debrecen 2. – Kalmár DSE 1. 0-0
DSI Debrecen 3. – Téglás VSE 0-0
DSI Debrecen 2. vezetőedző: Szilágyi Réka
Szilágyi Réka: A mérkőzést már nagyon izgatottan várták a gyerekek, hiszen ez volt az első komoly megmérettetésük. Ennek ellenére mindenkinek sikerült megfelelően bekapcsolódni a játékba és a kezdeti félelmet a hátuk mögött tudták hagyni. A mérkőzések jó hangulatban zajlottak, a gyerekek élvezték a játékot, szurkoltak, bátorították egymást. Ugyanakkor nagyon ügyes megoldásokat láttam védekezésben és támadásban egyaránt, valamint az esetleges hibákat igyekeztek javítani. Úgy gondolom a mérkőzéseken szerzett tapasztalat jó alapot nyújt a további időszakra.
DSI Debrecen 3. vezetőedző: Vértessy-Péntek Fanni
Vértessy-Péntek Fanni: A gyerekek nagyon izgatottak voltak a buszon, hiszen elérkezett a várva várt meccs nap. Amikor megérkeztünk a hajdúnánási csarnokba egyre izgatottabbak lettek a gyerekek, egy kérdés hangzott el folyamatosan: “Mikor fogunk játszani?”. A szervezők nagyon kedvesek voltak, a gyerekek élveztek a különböző pályákat, ahol tudtak gyakorolni, melegíteni a meccsek előtt. A mérkőzéseken látszódott az első ijedtség, meglepettség, hogy más tempójú a játék, mint az edzéseken, illetve, hogy nagyon sokan szurkolnak, nézik őket. Mielőtt hazaindultak nagy mosoly volt az arcukon, sok élménnyel gazdagodtak ezen a napon.
Kisiskolás verseny FU9 III. csoport
DSI Debrecen 1. – Hajdúszoboszló Gönczy 0-0
DSI Debrecen 2. – Balmazújvárosi KK 0-0
DSI Debrecen 3. – BMSE Berettyóújfalu 0-0
DSI Debrecen 1. – DEAC 0-0
DSI Debrecen 2. – Hajdúszoboszló Gönczy 0-0
DSI Debrecen 3. – Hajdúnánás FKK 0-0
DSI Debrecen 1. vezetőedző: Sándor László
DSI Debrecen 2. vezetőedző: Láng Emese
DSI Debrecen 3. vezetőedző: Láng Emese
OGYB LU11 - I. Csoport
DSI Debrecen – Sütő Kézisuli 0 - 0
DSI Debrecen – Balmazújvárosi LKSE 0 – 0
Vezetőedző: Jakab Márk
Jakab Márk: A kezdeti megilletődöttséget harcos védekezés és kiváló kapusteljesítmény váltotta. Támadásban a pontatlanság még jellemző ránk, de fejlődést mutatunk az elmúlt hetekhez képest. Összességében eredményes hétvégét zártunk.
OGYB FU11 - I. Csoport
DSI Debrecen – Balmazújvárosi KK 0 - 0
DSI Debrecen – Arany Sárkány Focisuli SE Nyírbátor 0 – 0
Vezetőedző: Szikszay Csaba
OGYB LU13 - I. Csoport
DSI Debrecen 1. – Csenger VKK 45 - 6
DSI Debrecen 1. – DSI Debrecen 2. 30 – 4
Vezetőedző: Milánik Zoltán
Milánik Zoltán: A Csenger csapata sem technikailag sem állóképességben nem okozott gondot. Ez látszik az eredményen is. ADSI Debrecen második számú csapata egy évvel fiatalabbak, mint mi. Nagyon sokat fejlődtek ebben az évben. Fizikailag erősebbek vagyunk és ezzel nyertük meg a mérkőzés.
OGYB LU13 - I. Csoport
DSI Debrecen 2. – Hajdúnánás 13 - 6
DSI Debrecen 2. – DSI Debrecen 1. 4 – 30
Vezetőedző: Hadady Mónika
Hadady Mónika: A tavaszi bajnoki második fordulójának nyitómérkőzését a Hajdúnánás csapatával játszottuk. Ősszel egy góllal maradtunk alul, most győzelmet arattunk. A védekezésünk egészen jól működött, a támadó játékban azonban többet hibáztunk. A DSI Debrecen 1. csapatával szintén másodjára játszottunk. A két csapat között nem csak a születési év és erőnlét okozta a különbséget, hanem a magabiztos játék is. A csapatom 2011-es születésű játékosokból áll, de ennek ellenére nem gondolom, hogy ekkora különbség lenne a két csapat között, a mai napon sajnos mégis ezt tapasztaltuk meg.
OGYB FU13 - I. Csoport
DSI Debrecen – Hajdúszoboszló Gönczy 18 - 15
DSI Debrecen – Mezőkövesd 18 – 16
Vezetőedző: Vida Szabolcs
Vida Szabolcs: A második tavaszi fordulóban ismét két rangadót játszottunk, igaz ebben az erős csoportban már nincs könnyű mérkőzés. A jó védekezés remek kapus teljesítménnyel párosult mind a két mérkőzésen, ez volt az alapja a két győzelemnek. A támadások során még mindig túl sok helyzetet puskáztunk el, nyerhettünk volna nagyobb különbséggel is.
LU17 II. Osztály- Kelet
DSI Debrecen – KIKI SKFT 36 – 22
Vezetőedző: Bujárszki Ádám
Bujárszki Ádám: Elég álmosan kezdtük a mérkőzést, nem igazán voltunk felpörögve. Ez főleg a védekezésünkön látszott. Nagyon kevés ütközés, elővételezés és megállító fault volt. A félidő végére rendeztük a sorainkat. A második félidőben tovább nyílt az olló. Mindenki játéklehetőséget kapott. Közepes játékkal is sikerült magabiztosan nyerni és begyűjteni az újabb két bajnoki pontot. Gratulálok a CSAPATNAK! Hajrá DSI Debrecen!