Hajós Alfréd díjban részesült Kozma Mihály és Suba László
2021. 10. 23. (szombat) 18.54
Komoly elismerésben részesült
Kozma Mihály a DSC-SI labdarúgó szakosztályának vezetője és Suba László a
DSC-SI atlétika szakedzője. A tapasztalt szakemberek Debrecen Város Hajós
Alfréd Díját vehették át, melyet rajtuk kívül Dzsudzsák Balázs, a DVSC
labdarúgó csapatának kapitánya is megkapott.
A kitüntetést a versenysportban, a szabadidősportban és az utánpótlás-nevelésben sportvezetői, edzői szakterületen magas színvonalú munkát végzők kaphatják; azon sportolók, akik kimagasló eredményeket értek el; illetve a testnevelés és diáksport területén éveken keresztül kifejtett kiemelkedő sportszakmai, oktató munkáért, maradandó értékeket teremtő tevékenységért adományozható egyéneknek és közösségeknek egyaránt.
Kozma Mihály, a Debreceni
Sportcentrum-Sportiskola Labdarúgó szakosztályának vezetője nemcsak a pálya
mellett alkotott maradandót. Évtizedekkel ezelőtt az első, városunkban
megrendezett nemzetközi kispályás torna gólkirálya volt, majd néhány éven
keresztül a DEAC színeiben asztaliteniszezett. Lassan két évtizede annak, hogy
az egykori legendás magyar futsal-bajnokcsapattal a hatodik helyen végzett a
Bajnokok Ligájában.
A 2002-es siker után egy évvel már a válogatott kispadján találjuk, ahol számos felejthetetlen találkozó fűződik a nevéhez a 220 meccs közül. Évek óta tart előadásokat a Debreceni Egyetemen a labdarúgás történetéről. Az intézmény szervezésében immáron tíz esztendeje rendezik meg a róla elnevezett egyetemi futsal-bajnokságot. Edzői hitvallása szerint a képzésnek és a nevelésnek összhangban kell lennie. Mindemellett a szakosztályon belül is törekszik arra, hogy a gyerekek megismerjék a sportág múltját, vagy akár személyesen is találkozzanak az egykori legendás játékosokkal. Ő hívta életre azt a kezdeményezést, amely során a magyar labdarúgás napján a DSC-SI egyedülálló módon tiszteleg a legendás Aranycsapat 6:3-as győzelme előtt.
Suba László
testnevelőtanár, atlétikaedző 1982-ben kezdte edzői pályafutását. A közel négy
évtized alatt több száz fiatal tanítványa nyert korosztályos országos bajnoki
címet. 2001-ben megbízták a Debreceni Sportiskola vezetésével. 2017-ben az
Európai Atlétikai Szövetség elismerő oklevelét vehette át a sportágban végzett
közel négy évtizedes, eredményes munkájáért.
2020-ban a Magyar Atlétikai Szövetség döntésének értelmében az év edzője lett. Még ebben az évben központi edzői feladatot kapott a szövetség kiemelt edzői programjában. 2010 óta dolgozik együtt Kozák Lucával, aki azóta már a 100 méteres gátfutás szabadtéri és a 60 méteres gátfutás fedettpályás felnőtt magyar csúcstartója, olimpikon. Suba László munkája során nagy hangsúlyt fektetett az új módszerek, eszközök felfedezésére, alkalmazására, önmaga fejlesztésére. A magyar atlétikaedzők közül ő volt az első, aki gyógytornászt és erőnléti edzőt bevonva csapatot állított össze, így a feladatokat megosztva, komplex módon segítik Kozák Luca felkészülését. 2021-ben a tokiói olimpián is öregbítették hazánk és városunk hírnevét.
Fotók: dehir.hu