A magyar színeket 15 sportoló képviseli Belgrádban, közte a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyzői, Kozák Luca, Kerekes Gréta és Kazi Tamás.

Lányaink 60m gátfutásban, míg a sokszoros magyar bajnok középtávfutó Kazi 1500m-en áll rajthoz a péntektől vasárnapig tartó Fedettpályás Atlétikai Európa-bajnokságon.

,, Ehhez a szezonhoz máshogy álltunk hozzá, mint tavaly, mivel az elmúlt évben egy sérülésből jöttem vissza most pedig nem a nulláról kezdtem a felkészülést. Minden munkát sikeresen elvégeztem, sokat gyorsultam és erősödtem, emiatt adódtak sajnos technikai problémáim a szezonban. Nem tudhatok egy rossz szezont magam mögött, de titkon jobbat reméltem. Nem búslakodok, mert ha nem hibáztam volna, akkor kijött volna, ami igazán bennem van. Valamint még hátra van a legfontosabb verseny az Európa-bajnokság, ahol minden idegsejtemmel azon leszek, hogy egy összeszedett, magabiztos futást produkáljak. A mezőnyt annyira nem nézegettem, hiszen ezek a lányok már az ismerőseim, magammal szeretnék foglakozni, és a lehető legjobb énemet szeretném megmutatni Európának”- mondta Kerekes Gréta.

,,A felkészülésem sérülésmentes volt, de nem terveztük, hogy sok fedettpályás versenyen indulok. Összesen három versenyem volt eddig, azokon stabilan futottam. Az Eb-n a fő célom, hogy minél jobb időeredményt érjek el, szeretnék egyéni csúcsot futni, és majd meglátjuk, hogy ez mire lehet elég”-fogalmazott Kozák Luca

A felkészülésem jól sikerült. A versenyek is jól mentek, háromból három egyéni csúcs két győzelemmel, magyar bajnoki címmel. Szerintem kész vagyok, hogy megmérettessem magam Európa legjobbjaival. Erős futók vannak, a döntőért meg kell dolgozni, amiért mindent meg is teszek majd, hiszen ezért jöttem. Minden előfordulhat, lehet taktika, lehet gyors iram, az adott pillanatban kell majd reagálni és jó döntéseket hozni”- zárta gondolatait Kazi Tamás

Az Eb programja alább, pdf. formátumban megtekinthető.

 

A magyar csapat:

Sipos János - 60m / Szolnoki MÁV SE – edző Ecseki Dániel

Vindics Balázs - 800m / Bp. Honvéd SE - Csoma Ferenc, Káldy Zoltán

Kazi Tamás - 1500m / Debreceni SC-SI - K. Szabó Gábor

Baji Balázs - 60m gát / Békéscsabai AC - ifj. Tomhauser István

Szűcs Valdó - 60m gát / Zalaszám-ZAC - James Hillier, Kámán Ferenc

Bakosi Péter – Magas / Nyíregyházi SC - Bakosi Béla

Virovecz István – Távol / FTC - Dömötör Balázs

Nguyen Anasztázia - 60m / MTK - Szabó Dezső

Schmelcz Vivien Fanny - 60m, távol / TFSE - Szalma László

Kéri Bianka - 800m / VEDAC - Tóthné Stupián Anikó

Kerekes Gréta - 60m gát / Debreceni SC-SI - Karlik Pál

Kozák Luca - 60m gát / Debreceni SC-SI - Suba László

Márton Anita – Súly / Békéscsabai AC - Eperjesi László

Zsivoczky-Farkas Györgyi – Ötpróba / Bp. Honvéd SE - Zsivoczky Attila

Krizsán Xénia - Ötpróba / MTK - Szabó Dezső, Bakai József, Deutsch Péter

Három atlétánknak szurkolhatunk a kontinensviadalon!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK