Jöhet a jól megérdemelt pihenés
2024. 12. 18. (szerda) 22.56
Az idősebbeknél a lányok várhatják jobb pozícióból a folytatást. A Kazincbarcika elleni mérkőzésükön a második félidei tízperces hullámvölgy miatt a félidei kétgólos előnyből hat gólos hátrány lett, amit nem tudtak ledolgozni a mérkőzés végéig. A Kisvárda elleni mérkőzésen már a szebbik arcát mutatta csapat és a megszerzett két ponttal minden reménye megmaradt arra, hogy a 3. körben is a felsőházban játsszon. A fiúkon a fordulót megelőző napokban betegséghullám söpört végig és sokáig az is kérdéses volt, hogy tudnak-e játszani vasárnap. Ennek ellenére mindkét mérkőzés első félidejében jól tartották magukat, de a végére elfogytak.
A fiatalabbaknál lány első csapatunktól szinte már elvárás a kettős győzelem, amely mellé most második együttesünk is két sikert tudott tenni. A fiúk a mezőny legerősebb csapata ellen az első játékrészben bátortalanul kezdtek, de a második félidei játékukkal már valós tudásukat mutatták meg. A Tiszavasvári ellen magabiztosan szerezték meg a két pontot.
Eredmények
LU15 Kisvárda, Szent László Gimnázium Spcs.
DSI Debrecen – BSK Kazincbarcika 26-28
DSI Debrecen – Kisvárda 29-26
Vezetőedző: Milánik Zoltán
Milánik Zoltán: Az utolsó fordulóban a Kazincbarcika és a Kisvárda csapataival mérkőztünk meg. Tipikus első meccs volt részünkről. Nem sok védekezés, elmentünk 3-4 találattal és megnyugodtunk. Az ellenfél nem így gondolta, ugyanis vezettek már hat góllal is. Vissza tudtunk kapaszkodni két gólra, de már nem tudtuk megfordítani az eredményt. A második mérkőzésen jól kezdtünk és végig a kezünkben volt a meccs. Jó védekezésünk volt és labda szerzésünk után sem kapkodtunk, nyugodtan játszottunk.
LU12 Tiszavasvári, Városi Sportcsarnok
DSI Debrecen 2. – Tiszalöki VSE 22-20
DSI Debrecen 1. – Tiszalöki VSE 26- 9
DSI Debrecen 2. – Tiszavasvári 24-12
DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás II.27- 1
Vezetőedző: Tóth Rózsa
Tóth Rózsa: A lányokon éreztem, hogy szeretnék szépen befejezni ezt az évet. A támadójátékkal elégedett vagyok, védekezésben az egy-egy elleni tevékenységünk még több gyakorlást igényel. Úgy érzem, hogy mindkét csapatomon látható a folyamatos fejlődés, fontos, hogy csapatként jól működnek, szeretik, támogatják egymást és imádják ezt a sportágat. Edzésmunkájuk eredménye az eddigi szereplés, amelyért nagy köszönet jár a szülőknek is! Várjuk a következő év versenyeit, de előbb mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok!
FU15 Hajdúszoboszló, Városi Sportház
DSI Debrecen – SZIKE Nyíregyháza 26-35
DSI Debrecen – DVTK 28-41
Vezetőedző: Vida Szabolcs
Vida Szabolcs: Az év utolsó két mérkőzésén nagy gólarányú vereségeket szenvedtünk, ennek sok összetevője volt, ezeket most nem részletezem, de azon leszünk, hogy tavasszal ismét győzelmeknek örülhessünk!
FU12 Nyíregyháza, Bem J. Általános Iskola Spcs.
DSI Debrecen – SZIKE Nyíregyháza 13-28
DSI Debrecen – Tiszavasvári 26-13
Vezetőedző: Nagy-Márkus Peónia
Nagy-Márkus Peónia: Sajnos a betegség minket is utolért, de erre nem lehet fogni az első mérkőzésen látottakat, semmi nem jött össze, nem volt védekezés, támadásban pedig szó szerint szenvedtünk a Szike csapata ellen. A második félidőben már javult a teljesítmény, de a félidőnyi előnyt nem tudtuk ledolgozni. A második meccsre már egy összeszedettebb csapat volt látható a pályán, szebbnél szebb megoldásokkal elől, hátul pedig remek védekezéssel végig irányítottuk a mérkőzést a Tiszavasvári csapata ellen. Összességében sokat fejlődtünk az első fordulóhoz képest, ehhez gratulálok a csapatomnak. A betegeknek jobbulást kívánok!