Két korosztály, négy érem
2024. 12. 07. (szombat) 00.12
Mórahalmon rendezték meg a diák B- és C-korcsoportos cselgáncs országos bajnokságot.
A Csongrád-Csanád vármegyei településen közel nyolcvan egyesület több mint háromszáz judokája lépett tatamira az U10 és U11-es korcsoportban, köztük a DSI Debrecen tehetségei. A fiatalabbaknál Szabó Bencéért szoríthattunk, aki egészen a döntőig menetelt, ott azonban alulmaradt Bárány Lászlóval szemben (Kőrös Judo SE), így a 45 kilósok súlycsoportjában végül az ezüstérmet vehette át.
Az U11-es mezőnyben újabb két második helynek örülhettünk, Boros Kincső (30kg) és Dobos Szofia (40kg) jóvoltából. A fiúknál a 41 kg-os Kriuchkov Szergej képviselte a DSI színeit, cselgáncsozónk remekül küzdött a nap folyamán, ami végül ezúttal a bronzéremhez volt elég.