A DSI Debrecen U17-es csapata háromgólos vereséget szenvedett a Gyöngyös otthonában.

Túljutva a Kiskunhalason, a Gyöngyös ellen folytatta szereplésér a rájátszás 2. fordulójában Bende Tibor legénysége. Az elő párharcra idegenben, a Kömlei Károly Sporttelepen került sor szerda délután.

Lendületesen kezdtünk, amint útjára indult a labda, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, leginkább a mi akaratunk érvényesült. Ha a támadózónában jobb döntéseket hozunk, már az első negyedórában megszerezhettük volna a vezetést. De a 17. percben a hazaiak örülhettek, védekezési hibánkat kihasználva bevették a kapunkat. Próbáltunk még szünet előtt egalizálni, ám a labdát sehogy sem sikerült a vonalon túlra juttatnunk.

Fordulás után is mi irányítottuk a játékot, helyzeteket dolgoztunk ki, de rendre hibáztunk a befejezéseknél. A kimaradt lehetőségek megbosszulták magukat, az 59. percben megduplázta előnyét a hevesi gárda. Nagyobb fokozatba kapcsoltunk, de a végjátékoknál továbbra is rossz döntéseket hoztunk, ráadásul a kapufa is a hazaiakat segítette. A 73. minutumban eldőlt a meccs, hátul eladtuk a labdát, a gyöngyösiek pedig éltek a lehetőséggel és harmadjára is bevették a kapunkat.

Vasárnap lehet javítani, de jobb játékra és helyzetkihasználásra lesz szükség a visszavágón.

MLSZ Regionális U17 Alap Rájátszás 2. forduló, 1. mérkőzés

Gyöngyös – DSI Debrecen: 3-0 (1-0)

DSI Debrecen: Sinka – Kocsis, Nagy Zs. (Fejér 76’), Keszler, Nagy Z. (Kiss I. 62’), Orsó (Hosszú 89’), Gulyás, Ötvös, Szilágyi, Pistritu, Máté (Takács 62’)

Edző: Bende Tibor

Bende Tibor: Már az első negyedórában megszerezhettük volna a vezetést, de mi kaptunk gólt egy olyan szituációból, amelyre készültünk. Szünet után ismét mi kezdtünk jobban, a játék képében nem volt benne, hogy megint betalál ellenfelünk. Ma magunkat vertük meg, ki nem kényszerített hibákból kaptuk a gólokat, a taktikai utasításokat nem tartottuk be, ez pedig nem volt eddig jellemző ránk. A támadóharmadban nem hoztunk jó döntéseket a kulcsfontosságú pillanatokban. Túlzónak tartom a különbséget, mert nem tükrözi a játék képét. Előny ellenfelünknél, de vasárnap próbálunk javítani.


Magunkat vertük meg

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK