A DSI Debrecen U19-es labdarúgó csapata hétközi mérkőzésen fogadta a Békéscsaba együttesét.

Jankovics Sándor tanítványai hétvégén nagyarányú győzelmet arattak, nyolcat vágtak az orosháziaknak. A sereghajtó után csütörtökön az éllovas következett, mely játéknapon a Békéscsaba ellen léptek pályára fiataljaink. Az első felsőházi körben sikerült megszorongatni a lila-fehéreket, így abban bíztunk másodjára is megnehezítik a fiúk a viharsarkiak dolgát.

Nagy lendülettel kezdtek a csapatok, mindkét fél próbálta érvényre juttatni akaratát már az első percekben. Egyenlő erők küzdöttek a pályán, ám az idő múlásával átvették a játék irányítását a vendégek. Fiataljaink azonban állták a sarat, rendben volt a védekezés, labdaszerzések után pedig több kontra támadást vezettek. Mindkét oldalon adódtak helyzetek, a liláknál valamivel több, gól azonban nem született ebben a játékrészben.

Szünet után sem változott a játék képe, a Békéscsaba birtokolta többet a labdát, vezetett több támadást és az 53. percben meg is szerezte a vezetést. Csapatunk próbált ritmust váltani, trénerünk is igyekezett támadóbbá alakítani a gárdát, több cserét is végrehajtott. Mentek előre a fiúk becsülettel, de sehogy sem tudták bevenni a csabai kaput, a vendégek megőrizték előnyüket és három ponttal távoztak az Oláh Gábor utcai Komplexumból.

MLSZ Regionális U19 Délkelet Felsőház 11. forduló

DSI Debrecen – Békéscsaba UFC: 0-1 (0-0)

DSI Debrecen: Meszesán – Juhász N., Nagy Á., Papp P., Vietorisz Á. (Tar 90’), Vadon (Kovács 78’), Haraszin (Juhász F. 78’), Bagi (Törőcsik 58’), Berki, Lukács, Szabó (Reszegi 78’)

Edző: Jankovics Sándor

Jankovics Sándor: Nagyon akartunk, nagyon igyekeztünk, de nem véletlenül vezeti a tabellát a Csaba. Jobban játszottak, megérdemelten győztek le bennünket 1-0 arányban. Dolgozunk tovább, készülünk a jövő heti, szegedi megmérettetésre. Ősszel, itthon döntetlent játszottunk a Csongrád-csanádiakkal, most győzni megyünk hozzájuk.


Nem sikerült meglepni a listavezetőt

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK