Nyolc győzelem és két vereség kézilabdázóink hétvégi mérlege
2023. 10. 03. (kedd) 22.27
Két korosztályban és négy helyszínen léptek pályára hétvégén a DSI Debrecen kézilabdázói. Az idősebbeknél a lányok a papírformának megfelelően nagy gólkülönbségű győzelmeket arattak a Dombrád és a Mátészalkai MTK ellen. Ellenben a fiúk mindkét mérkőzésükön sok fordulattal gazdagított csatát vívtak és kőkemény küzdelemben szerezték meg a győzelmet, jelezve, hogy nemcsak fizikálisan, de mentálisan is bírják a terhelést.
Az U13-asoknál is igazolódtak az előzetes várakozások. A lányoknál első gárdánk magabiztosan szerezte meg a négy pontot. Második csapatunknál sem véletlenül bíztunk a tisztes helytállásban, két ponttal tértek haza Nádudvarról. A fiúk az idegenben vívott helyi rangadón legyőzték a DEAC-ot, majd egy háromesélyes mérkőzésen maradtak alul az ASK Hajdúszoboszló-Nádudvar csapatával szemben.
Eredmények:
LU15 II.o. Fehérgyarmat, Kölcsey Ferenc Református Ált. Isk.
DSI Debrecen – Dombrád 50 - 8
DSI Debrecen – Mátészalkai MTK 47 – 19
Vezetőedző: Milánik Zoltán
Milánik Zoltán: Egyik ellenfelünk sem okozott meglepetést. Ezt a végeredmény is mutatja. Nagyjából végig csak labdaszerzésből és lerohanásból szereztük a góljainkat.
FU15 II.o. Balmazújváros, Rendezvénycsarnok
DSI Debrecen – ASKH Nádudvar 24 - 22
DSI Debrecen – Hajdúnánási Kézilabda NKFT 23 – 22
Vezetőedző: Nagy- Márkus Peónia
Nagy-Márkus Peónia: Két nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, mert a nyári felkészülés során találkoztunk mindkét ellenféllel. A Nádudvar csapata ellen kezdtünk, új taktikát vetettünk be védekezésben, melynek meg is lett az eredménye mert ezzel nyertük meg a mérkőzést. Támadásban mindenki veszélyes volt, így tudtuk alkalmazni az edzésen gyakoroltakat. Végig koncentráltan, fegyelmezetten játszottak a gyerekek, igazi csapatmunka volt. A második meccset álmosan kezdtük, sok technikai hibával, majd megnyugodtunk és ledolgoztuk a hátrányt. Nem volt kérdés, hogy nyerünk -e mert mindenki nagyon akarta ezt a győzelmet. Nagyon büszke vagyok a fiúkra és jó látni, hogy amit hetek óta gyakorlunk azt alkalmazni tudják a mérkőzéseken és egyre több jó döntést tudnak hozni.
LU13 II. Csoport Nádudvar, Sportcsarnok
DSI Debrecen 1. – Balmazújvárosi LKSE 21 -11
DSI Debrecen 1. – KK Hajdúszoboszló 36 – 3
Vezetőedző: Hadady Monika
Hadady Monika: A Balmazújváros elleni szezonnyitón kicsit nehezen indult a mérkőzés, álmosan, bizonytalanul kezdtük az első félidőt. Majd az idő múlásával beindult a védekezés és a támadó játékunk is. Jó mérkőzést játszottunk egy nagyon ügyes csapattal. A következő meccsen a Hajdúszoboszlóval találkoztunk, igyekeztük kihasználni az ellenfelünk hibáit, amely által elsősorban a rendezetlen védelem elleni támadó játékkal szereztük góljaink jelentős részét. Elégedett és büszke vagyok a lányok teljesítményével. Nagyon ügyesek voltak!
DSI Debrecen 2. – Hajdúnánási SK 7 - 20
DSI Debrecen 2. – KK Hajdúszoboszló 12 – 7
Vezetőedző: Borók Rita
FU13 I. Csoport Hajdúnánás, Somorjai László Sportcsarnok
DSI Debrecen – DEAC 18 - 13
DSI Debrecen – ASK Hajdúszoboszló-Nádudvar 25 - 27
Vezetőedző: Mihály Gabriella
Mihály Gabriella: Sajnos nehezen indult a bajnokság első meccse a DEAC ellen, a bátortalan, pontatlan játékunknak köszönhetően a félidőt egygólos hátránnyal zártuk. A második játékrészben kezdett magára találni a csapat, a védekezésünk is fokozatosan feljavult, ennek köszönhetően a játék végén 18-13-ra diadalmaskodtunk. Második meccsünkön, a Hajdúszoboszló ellen is nehezen lendültünk bele, sok technikai hibát vétettünk, ezért köszönhető, hogy az ellenfél öt góllal is vezetett. A második félidőben sokat javult a védekezésünk, valamint támadásban is sikeresebbek voltunk, de sajnos már nem tudtuk a magunk javára fordítani a mérkőzést.