Több mint ezerháromszáz vívó lép pástra két napon keresztül a BOK Csarnokban sorra kerülő, kadet európai körversenyen kardban és párbajtőrben.

Az eseményt már az Európai Vívó Konföderáció új vezetősége kontrollálja, melynek vezérkarában ott van Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke is, aki elmondta: “Nem lesz kis feladat, amire vállalkoztunk, de őszintén remélem, hogy ismét bebizonyítjuk: ha versenyt kell rendezni, akkor Magyarország azt magas színvonalon megoldja. A párbajtőrverseny helyszíne hagyományosan Budapest, de a kardra ezúttal Gödöllő helyett ugrottunk be átmenetileg, mivel ott most épül az a csarnok, amelyben majd ekkora létszámú versenynek kényelmes otthont tudnak adni az egyébként kiváló helyi rendezők. Büszkék vagyunk a nagy létszámra, és arra is, hogy a tengerentúlról ugyancsak sokan érkeznek. Ezek az események nagyon fontosak annak érdekében, hogy Európa ismét a korábbi rangjára kerüljön a világ vívótérképén.” – mondta Csampa Zsolt.

Több mint hatvan ország érkezik a fővárosba, és nemcsak a mezőny lesz hatalmas, hanem a tét is nagy a mieink számára, elvégre természetesen ez az esemény kiemelt szorzószámmal válogat a korosztály 2024/25-ös világversenyeire. Érdekesség az is, hogy a válogatott edzőinél “stafétaváltás” lesz. Mind a négy fegyvernemben új kadet válogatott edző kezdi a munkát, és ezen az eseményen az eddigi vezetők segítségével kapcsolódnak be élesben a munkába – a kollegalitás jegyében.

Örömteli, hogy a népes mezőnyben a DSI Debrecen öt párbajtőrözőjének is szurkolhatunk mind egyéniben, mind csapatban. Al-Hamati Jázmin, Lapis Dóra, Mező Eliza és Sárvári Rita egyéni versenye vasárnap 8-kor kezdődik, míg Oszter-Barcsay Dominik már szombat reggel bemutatkozik.

A budapesti kadet európai körverseny programja

Október 12. szombat. 8 óra: férfi párbajtőr egyéni. 10 óra: női kard egyéni. 12 óra: női párbajtőrcsapat. 13 óra: férfi kardcsapat.

Október 13. vasárnap. 8 óra: női párbajtőr egyéni. 8 óra: férfi kard egyéni. 10 óra: férfi párbajtőrcsapat. 13 óra: női kardcsapat.

Forrás és fotó: hunfencing.hu


 


Öt vívónk is kvalifikálta magát a budapesti versenyre

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK