Sikeres tavaszi rajt nagypályán!
2018. 03. 04. (vasárnap) 16.51
Rangadóval kezdte a szezon
második felét U19-es együttesünk, hiszen a közvetlenül előtte álló harmadik
helyezett Hajdúböszörményt fogadta Selyem Nándor legénysége. A 16. percben a
vendégek kerültek előnybe, de Szabó Bence révén hamar egalizált a DSC-SI. Sőt a
hajrában szerzett újabb két gólnak köszönhetően itthon tartotta a három pontot
a DSC-SI, így a minimálisra csökkentette hátrányát a dobogóért folytatott
küzdelemben.
Az őszi bajnok U17-es csapatunk
félidőben 2-1-es vezetéssel vonulhatott pihenőre, az eredmény a második
játékrészben sem változott, így továbbra is listavezetőnek mondhatja magát
Jankovics Sándor gárdája.
Fordulatos mérkőzést vívtak
futsalosaink a Nyírkarász vendégeként, a zsinórban ötödik meccsét is megnyerő
DSC-SI végül 3-2-re nyerni tudott, és már a negyedik a bajnokságban!
Eredmények:
16.
forduló
U-17
III. osztály Észak-Kelet:
DSC-SI
- HTE 2 – 1 (2-1)
Gólszerző:
Szabó Lajos, Galla Patrik
Edző:
Jankovics Sándor
Értékelés:,, A tavaszi első
fordulót bár megnyertük, de a sok sérült hiányát nehezen tudtuk pótolni a
szezonnyitó formánkkal. Meglátszott a csapaton a nagypályás mérkőzések hiánya,
de a győzelemhez mindenképpen gratulálok játékosaimnak.”
U-19
III. osztály Észak-Kelet:
DSC-SI
- HTE 3 – 1 (1-1)
Gólszerző:
Szabó Bence, Bégányi Balázs, Borbély Milán (öngól)
Edző:
Selyem Nándor
Értékelés:,,
A második hely szempontjából nagyon fontos mérkőzést sikerült megnyerni. 0 -1
–ről fordítottunk, ami a csapat erejét mutatja. Védekezésünk jól működött, a
középpályán rengeteget dolgoztak játékosaink, elől kicsit bátrabban kellett
volna teljesíteni. Gratulálok a csapatnak!"
Regionális Futsal bajnokság
20. forduló
Nyírkarászi - DSC-SI 2-3 (1-1)
Gólszerző: Bereczky Bence, Botos Zsolt, Szabó Lajos
Edző:
Balogh József
Értékelés:,,
Az első félidőben védekezésben és támadásban is kényelmesek voltunk,
játékunkból hiányzott a dinamika. A második játékrészre kellően felpörgött a
csapat és végül, ha nehezen is, de megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a
csapatnak! "