Sikeresen vették a hétvégi akadályt a Jankovics és Makra-tanítványok
2024. 04. 07. (vasárnap) 21.29
U19
Betegségéből felépülve, előző héten már Jankovics Sándor irányította ismét U19-es alakulatunkat, a fiúk pedig győzelemmel ajándékozták meg mesterüket. A rájátszás 7. fordulójában idegenben folytatta szereplését alakulatunk, mégpedig a Bódva-Völgye otthonában.
A házigazdák a középkezdés után nagy iramot diktáltak, nyomás alatt tartottak minket, de védelmünk tökéletesen működött. Kontrákra rendezkedtünk be, ez a harcmodor eredményesnek bizonyult, a 18. percben Tasi Attila bevette a zöld-fehérek kapuját. A folytatásban is a vendéglátók domináltak, ám Tasi lemásolva az előző gyors ellentámadást, kettőre növelte előnyünket a 36. minutumban, így nyugodtabban várhattuk a folytatást.
Szünet után fokozta a tempót ellenfelünk, voltak periódusok, mikor beszorultunk védőharmadunkba, de álltuk a sarat. Egyszer hibáztunk hátul, ezt pedig ki is használták a hazaiak, nyílttá téve a párharcot. A 89. percben azonban eldöntöttük a mérkőzést, Széles Dániel ugrott ki és lőtte a hálóba a labdát. Csapatunk begyűjtve a pontokat, zárkózott az élmezőnyhöz, csak rosszabb gólkülönbsége miatt maradt le a dobogóról.
MLSZ regionális U19 Felsőház Északkeleti csoport 7. forduló
Bódva-Völgyi TSE – DSI Debrecen: 1-3 (0-2)
DSI Debrecen: Szász – Kovács, Botos, Bácsi (Bagi 46’), Kapczy, Vadon, Széles (Havasi 91’), Tasi B., Tasi A., Szabó, Vietorisz
Edző: Jankovics Sándor
Gólszerzők: Tasi A. 18’, 36’, Széles 89’
Jankovics Sándor: Úgy készültünk a mai mérkőzésre, hogy szeretnénk elhozni a három pontot Felsőzsolcáról. Az első húsz percben beszorított minket ellenfelünk, de kontrajátékunk jól működött és kétszer is bevettük a kaput. Szünet után még nagyobb nyomás alatt voltunk, egy hibánkat pedig kihasználta a Bódva-Völgye. Az utolsó percben azonban sikerült bebiztosítanunk győzelmünket. Egy nagyon kemény mérkőzést sikerült megnyernünk, minden elismerésem a játékosoké.
U16
A jó kezdés után elmaradt a jó folytatás, Selyem Nándor együttese a Balmazújváros elleni győzelmet követően két verséget szenvedett. Abban bíztunk, csapatunk a nyeretlen Sajóvölgye ellen megduplázza a felső-ágban pontjainak számát, sajnos azonban csalódnunk kellett.
A lehető legrosszabb forgatókönyvvel indult a mérkőzés, lényegében középkezdés után betaláltak a vendégek. Átlépve az első negyedórán már kettővel ment ellenfelünk, a 24. minutumban pedig hárommal. A 29. percben Keczán Norbert visszahozta együttesünket a meccsbe, ám a félidő hajrájában kettővel válaszolt találatára a piros-kék alakulat.
Szünet után próbáltak zárkózni fiataljaink, de csak a 72. percben Márton Balázs révén sikerült faragniuk a hátrányukból. Ám hamar elillant a pontszerzés reménye, védelmünk három minutumon belül kétszer kapitulált, így 7-2-es vereséget szenvedtünk.
MLSZ Regionális U16 Északkelet Felső ág 3. forduló
DSI Debrecen – Sajóvölgye: 2-7 (1-5)
DSI Debrecen: Heydary (Dán 3’) – Lengyel, Nagy A., Kicsák (Nagy L. 56’), Salánki, Tóth R., Varga, Urgyán, Márton, Keczán, Bodea (Tóth B. 46’)
Edző: Selyem Nándor
Gólszerzők: Keczán 29’, Márton 72’
U12
Nyíradonyban folytatták menetelésüket Makra Béla gyerekei, és akarták begyűjteni zsinórban 13. győzelmüket. Az, hogy folytatódik a sikerszéria, hamar eldőlt, ugyanis már az első negyedben ötször vettük be a házigazdák kapuját. Nagy volt a különbség a két csapat között, szinte egy térfélen zajlott a játék, az adonyiak jobbára csak védekeztek. Ifjoncainkat azonban nem tudták megállítani, a második játékrészben még kétszer megzörgették a hálót.
A harmadik etapban jelentősen csökkent a gólok száma, csak egyszer juttattuk a labdát a vonalon túlra, de a zárónegyedben ismét többször kapitulált ellenfelünk védelme, néggyel toldottuk meg találataink számát, így 12-0-ra nyertük a párharcot.
MLSZ Regionális U12 Északkelet Alapszakasz 15. forduló
Nyíradony – DSI Debrecen: 0-12 (0-5, 0-2, 0-1, 0-4)
DSI Debrecen: Vékony – Váradi, Ó. Nagy, Molnár, Kecskés, Linzenbold, Péntek, Erdei, Nagy D.
Cserék: Sándor, Hermann, Mclean, Sebestyén, Bátori, Enyedi
Edző: Makra Béla
Gólszerzők: Mclean 5’, 17’, 21’, Váradi 6’, 14’, 67’, 75’, Ó. Nagy 15’, Molnár 35’, Kecskés 50’78’, Sebestyén 68’
Makra Béla: A játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket, mind támadásban, mind védekezésben kiváló teljesítményt nyújtottunk. Szépen felépített akciókat vezettünk, helyzeteinkből tizenkettőt értékesítettünk és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Töretlen a gyerekek fejlődése, gratulálok a csapatnak.