A Horváth István Judocsarnokban a lányoknál nyolc, míg a fiúknál tíz súlycsoportban léptek tatamira a fiatal cselgáncsozók.

Az UTE Megyeri úti termében 54 egyesület 223 sportolója vágott neki a küzdelmeknek, köztük a DSI Debrecen cselgáncsozói. Nem akármilyen formában versenyzett a nap folyamán Süveges Fanni (52kg), aki elsőként Csete Ella (Mogyi Bajai JC) ellen mutatkozott be győzelemmel, majd a folytatásban Pajerich Anna (Ledényi JI) sem tudta megállítani. A döntőben a DVTK SE judokája, Cserpák Fruzsina várt rá, a küzdelem végén Fanni örülhetett és vehette át az aranyérmét. A 66 kilós Fedora Ferenc négy győzelem után érkezett meg a fináléba, ahol ezúttal a diósgyőri Göndör Kristóf jobbnak bizonyult nála, így cselgáncsozónk a második helyen zárt. Harman Szonja (57kg) és Fedora Sándor (55kg) szereplése is elismerésre méltó, mindketten az előkelő ötödik helyet szerezték meg. A DSI Debrecen a két medállal az éremtáblázat hatodik helyén zárt, holtversenyben két másik klubbal.


Süveges Fanni aranyérmes az ifjúságiak rangsorversenyén

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK