A Tisza-parti városban négy versenyt is rendeztek két nap alatt, a Csaba Béla-emlékversenyen, az ifjúsági B-korcsoportos és a harmadosztályú felnőtt bajnokságon, továbbá az Első Beton-kupa nemzetközi utánpótlásversenyen lépett tatamira hat ország több mint hétszáz judósa.

A DSI Debrecen cselgáncs szakosztályát Süveges Fanni és Fancsali László képviselte az ifjúsági B-korcsoportos bajnokságon, ahol a nőknél nyolc, míg a férfiaknál tíz súlycsoportban küzdöttek meg az érmekért a sportolók. Fanni az 52kg-osok mezőnyében elveszítette első küzdelmét a későbbi győztes újpesti Vas Mira ellen, majd a folytatásban a vigaszágon Simon Janka (BUSH), Csete Ella (Mogyi Bajai JC) és Kovács Réka (DVTK SE) ellen is győztesen hagyta el a szőnyeget, megszerezve ezzel a bronzérmet.

Klubtársa szintén vereséggel nyitott, ám a 42kg-os Fancsali László immár ugyancsak a vigaszágon Nyerges Flóriánt (Mistral Sk) és Kerekes Jonatánt (Mogyi Bajai JC) is felülmúlta, amely után az eredményhirdetésnél felállhatott a dobogó harmadik fokára.


Süveges Fanni és Fancsali László egyaránt bronzérmes Szegeden

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK