Szenzációs futás, Kozák Luca Európa-bajnoki ezüstérmes Münchenben
2022. 08. 21. (vasárnap) 21.11
Zárónapjához érkezett az atléták
2022-es kontinensviadala, vasárnap még hét versenyszámban osztottak érmeket.
Ezen számok egyike a 100 gát volt, melynek elődöntőjében Kozák Luca is rajthoz
állt.
Suba László tanítványa szombaton
úgy fogalmazott, elsődleges célja a döntőbe jutás. Erre jó esélye volt a DSC-SI
atlétájának, nem csak formája adott okot a bizakodásra, hanem az a tény is,
miszerint futamában a második legjobb idővel rendelkezett (12.70). A
cívisvárosi gátasnál csak a lengyel Pia Skrzyszowska futotta idén gyorsabban a
távot (12.51).
A döntőbe a futamok első két
helyezettje, illetve mögöttük a két lejobb időt futó gátas kerülhetett. Luca
tökéletesen kapta el a rajtot, a táv háromnegyedéig az élen futott, az utolsó
gátaknál előzte csak meg lengyel riválisa. De ki bánta ezt! Magyar bajnokunk
megjavítva saját országos csúcsát, 12.69-nél megállítva az órát, második helyen
bejutott a szám döntőjébe!
A harmadik középdöntő után
kialakult a döntő mezőnye, melybe a debreceni gátas mellett az ír Sarah Lavin,
a dán Mette Graversgaard, az angol Cindy Sember, a holland Nadine Visser, a
lengyel Pia Skrzyszowska, a francia Cyréna Samba-Mayela és a svájci Ditaji
Kambundji került. A középdöntős idők alapján Luca futotta a harmadik legjobbat,
így a fináléban az ötös pályáról indulhatott.
A végső megmérettetésre 20 óra 45 perckor került sor. Ismét tökéletesen kapta el a rajtot Luca, aki a táv feléig együtt futott a mezőnnyel, majd begyújtva a rakétákat, második helyen ért célba, beállítva az elődöntős országos csúcsát a 12.69-et. A számot a lengyel Pia Skrzyszowska nyerte, 12.53-as idővel.
,,Éreztem, hogy jó formában
vagyok, a melegítés is tökéletesen sikerült. Úgy mentem a középdöntőnek, hogy
az a legfontosabb, mert nehezebb döntőbe jutni, mint ott futni. Annak nagyon
örültem, hogy a fináléban Skrzyszowska és Visser közé kerültem, mert ők jó
ritmusban futnak. Végig tudtam menni velük, mindent kihoztam magamból,
megjavítottam, majd beállítottam az országos csúcsot. Egész évben volt bennem
egy kis görcs, de tudtam, ez ma egy jó nap lesz, élveztem a futást. Nagyon
boldog vagyok, ám kell még néhány nap, hogy felfogjam, Európa-bajnoki ezüstérmes
vagyok – nyilatkozott a döntőt követően Kozák Luca.
Fotó: Facebook/Magyar Atlétika -
Hungarian Athletics