Szép győzelmek, fájó vereségek
2024. 03. 11. (hétfő) 06.12
U19
Nem indult jól a felsőházi rájátszás Jankovics Sándor együttese számára, ugyanis a tavaszi rajton kétgólos vereséget szenvedtek. Vasárnap lehetőség volt a javításra, mely játéknapon a Csenger otthonába látogattak. Trénerünk megbetegedett – ez úton kívánunk neki minél hamarabbi gyógyulást – így ezen a találkozón Balogh József irányította a csapatot.
Az első félidőben sokáig nem találtak egymáson fogást a csapatok, helyzetek mindkét oldalon adódtak, a kapuk viszont érintetlenek maradtak. A 35. percben megtört a gólcsend, ennek azonban a házigazdák örülhettek. Tasi Attila is megzörgette a hálót még a pihenő előtt, ám saját kapujába került a labda, így szünetre kétgólos előnnyel mehetett a Csenger. Szünet után próbáltak visszajönni a meccsbe fiataljaink, de a szabolcsiak az 54. minutumban harmadjára is mattolták védelmünket. Mindent megpróbált csapatunk, hogy legalább döntetlenre hozzuk a mérkőzést, de a fiúk ezen a napon be voltak oltva gól ellen, ennek pedig vereség lett a vége.
MLSZ regionális U19 Felsőház Északkeleti csoport 3. forduló
Csenger – DSI Debrecen: 3-0 (2-0)
DSI Debrecen: Szász (Jóga 79’) – Kovács, Kalmár (Széles 79’), Botos, Bagi (Kerezsi 79’), Kapczy (Szemán 59’), Vadon, Tasi B., Tasi A. (Bácsi 59’), Szabó (Juhász 79’), Vietorisz (Havasi 79’
Megbízott edző: Balogh József
U17
Két nagyarányú győzelemmel indította Bende Tibor legénysége a tavaszi szezont, vasárnap pedig triplázásra készültek tanítványai. Ez nem tűnt könnyű feladatnak, ugyanis az éllovas Tarpát fogadták a hét utolsó napján.
Jó ritmusban kezdtek a csapatok, mindkét fél támadófelfogásban futballozott, de a védelmek tették a dolgukat, így leginkább a két tizenhatos között zajlott a játék. Már úgy nézett ki, gól nélküli döntetlennel zárul az első félidő, de a 43. percben Tóth Zoltán révén megszereztük a vezetést.
Fordulás után fiataljaink domináltak, szemre tetszetősen, kombinatívan futballoztak, a jó játék pedig eredményességgel párosult. Az 52. percben Pistritu Erik duplázta meg az előnyt, majd öt minutum alatt Kocsis Attila, Keszler Benjámin és Máté Bence nyitotta tovább az ollót. A mérkőzés el is dőlt, ám a gólok számában még történt változás, a 71. percben Nagy Zsombor mattolta a szabolcsi védelmet, a hajrában pedig Takács Tamás állította be a végeredményt.
MLSZ regionális U17 Felsőház Északkeleti csoport 4. forduló
DSI Debrecen – Tarpa: 7-0 (1-0)
DSI Debrecen: Sinka – Kalapos (Szalontai 80’), Kocsis, Nagy Zs. (Tarr 85’), Keszler, Orsó (Kiss I. 75’), Gulyás, Tóth Z. (Takács 80’), Szilágyi (Ötvös 85’), Pistritu, Máté (Fejér 80’)
Edző: Bende Tibor
Gólszerzők: Tóth Z. 43’, Pistritu 52’, Kocsis 60’, Keszler 61’, Máté 65’, Nagy Zs. 75’, Takács 83’
Bende Tibor: Úgy készültünk, hogy megpróbálunk visszavágni a Tarpának az őszi vereségért. Egy kemény, férfias, jó ramú, párharcokkal teli, de sportszerű mérkőzést játszottunk a szabolcsiakkal. Az első félidőben leginkább a mezőnyben zajlott a játék, de voltak helyzetek mindkét csapat előtt, ezekből mi tudtunk egyet értékesíteni. Szünet után kinyitottuk azt a bizonyos ollót, még hatszor vettük be ellenfelünk kapuját. Fegyelmezetten, koncentráltan és eredményesen futballoztunk, külön öröm, hogy lehoztuk a 90 percet kapott gól nélkül. Azt gondolom több ilyen kiélezett és magas intenzitású mérkőzést kellene játszanunk, mert ezek szolgálják a játékosok fejlődését. Szeretném kiemelni a magas színvonalú játékvezetést, valamint az, hogy nagyon sokan megtekintették a mérkőzést és támogattak a csapatot. Gratulálok tanítványaimnak!
U16
Selyem Nándor alakulata egyből a 6. fordulóval indított a felsőházban, ugyanis a Balmazújváros elleni meccsüket előre hozták. Az őszi szezon zárásaként találkozott utoljára csapatunk az alapszakaszt megnyerő piros-kékekkel, mely párharcot vereséggel zártuk.
A fiúkat fűtötte a visszavágás vágya, ennek megfelelően nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe. Akár a vezetést is megszerezhették volna már a félidő derekáig, de kimaradtak a helyzetek. A 38. percben viszont megtört a jég, Salánki Levente góljának köszönhetően előnyből várhattuk a második etapot.
Fordulás után a jó játék már eredményességgel is párosult, az 50. minutumban Fehér Erik mattolta a védelmet, majd nem sokra rá Keczán Norbert is bevette a balmazújvárosi kaput. Próbáltak visszajönni a meccsbe a vendégek, ám védelmünk tökéletesen működött, minden kísérlet elhalt a tizenhatosunk előtt. A 70. percben el is dőlt a párharc, Bodea Dávid is feliratkozott a gólszerzők közé, a kegyelemdöfést pedig Kicsák Bence vitte be három minutum elteltével. A piros-kékek erejéből egy szépítő találatra futotta, ám ezzel csak kozmetikázták a végeredményt.
MLSZ Regionális U16 Északkelet Felső ág 6. forduló
DSI Debrecen – Balmazújváros: 5-1 (1-0)
DSI Debrecen: Heydary – Lengyel, Nagy A., Kicsák, Fehér, Veres, Salánki (Bodea 62’), Tóth R., Urgyán, Márton, Keczán (Finta 71’)
Edző: Selyem Nándor
Gólszerzők: Salánki 38’, Fehér 50’, Keczán 53’, Bodea 70’, Kicsák 73’
Selyem Nándor: Jól játszottunk, tetszetősen futballoztunk, sok helyzetet kidolgoztunk, akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna, ha pontosabbak vagyunk a befejezéseknél. Rendben volt a védekezésünk, labdaszerzések után jók voltak az átmenetek, csapatként funkcionáltunk. Sikerült visszavágnunk az őszi vereségért, le a kalappal a fiúk előtt.
U15
Rangadó várt Cseke Bence alakulatára a hét utolsó napján, ugyanis az éllovas Nyíradonnyal találkoztak. Jól kezdtek fiataljaink, ám a 7. percben létszámban megfogyatkoztunk, Fekete Zoltán a kiállítás sorsára jutott, ez pedig meghatározta a folytatást. Az emberfórt hamar kihasználták a vendégek, a 16. minutumban megszerezték a vezetést, majd közeledve az első félórához, megduplázták előnyüket. Szünet után tovább nyílt az olló, rövid idő alatt háromszor is bevette a kapunkat a Nyíradony. A 64. percben kiegyenlítődött a létszám, a vendégeknél is villant a piros kártya. Próbáltak zárkózni a Cseke-tanítványok, de hiányzott az átütő erő a támadásokból. Az ellenfél viszont még két helyzetet értékesített, így hétgólos verséggel zártuk a vasárnapi párharcot.
MLSZ Regionális U15 Északkeleti csoport - Alsóház 4. forduló
DSI Debrecen – Nyíradony: 0-7 (0-2)
DSI Debrecen: Bíró – Zajta-Vega (Csizmadia 72’), Dely, Gercsák (Takács 55’), Tóth B., László, Lehner, Baranyai, Fekete, Pásztor (Tőzsér 76’), Nagy L.
Edző: Cseke Bence
Kiállítva: Fekete 7’
Cseke Bence: Az mérkőzés elején még rendben volt a játékunk, ám a korai kiállítás megtörte a lendületünket. Emberelőnyben ellenfelünk játszott fölényben, hibáinkat pedig kihasználták. Próbáltunk táadásokat vezetni, de nem voltunk elég élesek. A különbség kissé túlzó, de teljesen megérdemelten nyert a Nyíradony.
U14
Győrösi Péter legényei előző héten biztosították helyüket a felsőházi rájátszásban, ám még egy forduló hátra volt az alapszakaszból. A Mátészalka elleni párharc döntött arról, mely gárda zárja élen az első kört.
Erre hamar meg is kaptuk a választ, ugyanis a 4. percben Vasas Levente már be is vette a rivális kapuját, két minutum elteltével pedig Pénzes Zoltán duplázta meg az előnyt. Csapatunk irányította a játékot, fiataljaink szemre tetszetősen futballoztak, gyakran került veszélybe a vendégek kapuja. Bő félóra elteltével Pénzes kétszer ismét villant és megnyugtató előnyből várhattuk a folytatást.
A második játékrész 45. percében el is dőlt a mérkőzés, Kovács Zsombor is feliratkozott a gólszerzők közé, ám erre a találatra azonnal válaszoltak a piros-kékek. Továbbra is a mieink domináltak, Vasas pedig csapatunk hatodik találatát is bevitte. A Mátészalka ismét szépített, ám a lefújás előtt Mizsik Attila visszaállította az ötgólos különbséget, így csapatunk az élen zárta az alapszakaszt.
MLSZ regionális U14 alap Északkeleti "B" csoport 18. forduló
DSI Debrecen – Mátészalka: 7-2 (4-0)
DSI Debrecen: Cseke (Kovács-Vitéz 68’) – Vasas, Szilágyi (Holhós 68’), Gulyás, Kovács (Csáki 68’), Sebők (Bendik 54’), Pénzes, Magyari, Varga, Milbik (Mizsik 57’), Tóth K.
Edző: Győrösi Péter
Gólszerzők: Vasas 4’, 69’, Pénzes 6’, 31’, 34’, Kovács 45’, Mizsik 79’
Győrösi Péter: A mezőny két legjobb csapata találkozott hétvégén, amely párharcból mi kerültünk ki győztesen. A fiúk maximálisan betartották mindazt, amit kértem tőlük, megmutattuk, hogy az első körben nem véletlenül tudtunk nyerni, most is két vállra fektettük a jó erőkből álló Mátészalkát. Játékban és gólok számában is felülmúltuk riválisunkat, gratulálok a csapatnak.
U13
A Csenger vendégeként indította a tavaszi sorozatot Szabó Imre alakulata, mely gárdát a 2. fordulóban magabiztosan fektettek két vállra. Úgy is indult a mérkőzés, hogy másodjára is sikerül legyőzni a szabolcsiakat, ugyanis a 9. percben Tóth Nimród megszerezte a vezetést. A második negyedben nem sikerült növelni az előnyt, de a házigazdák sem tudták ledolgozni hátrányukat.
A harmadik etapban azonban minden megváltozott, nem csak egalizáltak a hazaiak, hanem kétgólos előnyre tettek szert. Fiataljaink nem tudtak már megújulni, ráadásul a Csenger még kétszer bevette a kapunkat a záró negyedben, így nagyarányú vereséggel zártuk a tavaszi nyitányt.
MLSZ Regionális U13 Északkelet Alapszakasz 13. forduló
Csenger – DSI Debrecen: 5-1 (0-1, 0-0, 3-0, 2-0)
DSI Debrecen: Bóné – Tóth Ni., Szűcs, Tóth Ná., Nagy G., Nagy R., Fekete, Müller, Török
Cserék: Fehér, Dubóczki, Aukszi
Edző: Szabó Imre
Gólszerző: Tóth Ni. 9’
U12
Makra Béla ifjoncai is a Csenger otthonába látogattak a hét utolsó napján, mely gárdának ősszel 17-et vágtak. A második párharcnak is csapatunk volt az esélyese, ám a 4. percben mégis a hazaiak örülhettek. A bekapott gól után átvettük a játék irányítását, nyomás alá helyeztük a szabolcsiakat és az első negyedben sikerült fordítani. A második játékrészben is a mieink domináltak, az történt a pályán, amit a Makra-tanítványok akartak. Ismét bevettük a Csenger kapuját és háromgólos előnnyel mehettünk a nagyszünetre.
Az utolsó két etapban a házigazdák próbálták elkerülni a kiütéses vereséget, ennek érdekében botolták a buszt a kapujuk elé, csak a védekezésre koncentráltak. A harmadik negyedben ez hatásosnak bizonyult, ám a záró játékrészben ötször is megzörgettük a hálójukat, így végül 9-1-re megnyertük a párharcot.
MLSZ Regionális U12 Északkelet Alapszakasz 13. forduló
Csenger – DSI Debrecen: 1-9 (1-3, 0-1, 0-0, 0-5)
DSI Debrecen: Vékony – Váradi, Ó. Nagy, Mclean, Molnár, Kecskés, Orbán, Benedek, Nagy D.
Cserék: Sándor, Hermann, Sebestyén, Enyedi
Edző: Makra Béla
Gólszerzők: Ó. Nagy 8’, 69’, Kecskés 14’, 19’, 76’, Váradi 35’, 61’, Hermann 64’, Benedek 69’
Makra Béla: Kicsit döcögősen kezdtünk, hátrányba is kerültünk, de utána fokozatosan átvettük a játék irányítását. Ellenfelünk betömörült kapuja elé, de átlövésekkel sikerült megtörnünk őket, ezt követően pedig kinyílt az olló. Akár több góllal is győzhettünk volna, de nem vagyok elégedetlen, szezonkezdésnek tökéletes volt ez a mérkőzés, jó előjelekkel várhatjuk a jövőheti, Nyíregyháza elleni rangadót. Gratulálok a srácoknak!