A DSI Debrecen kézilabdázói Balmazújvárosban léptek pályára, a százszázalékos mérleg azért nem jöhetett össze, mert a fiúknál egymás ellen is megmérkőzött a két együttesünk.

A Gyermekbajnokság harmadik fordulójában Hadady Monika tanítványai magabiztos sikerrel kezdtek, majd egy szoros meccs után újra győztesen hagyták el a pályát. A Jakab Márk vezette második csapatunk szintén megnyerte mindkét meccsét. A fiúknál első gárdánk újabb erődemonstrációt tartott, míg Szilágyi Attila tanítványai ezúttal pont nélkül maradtak az egy évvel idősebbek ellen.

Eredmények

LU14 Balmazújvárosi Rendezvényház

DSI Debrecen 1. – Kézilabda Egyesület Balmazújváros 23-11

DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK I. 24-21

Vezetőedző: Hadady Monika

Hadady Monika: Nehezen indult az első mérkőzésünk a házigazda ellen, álmosság, figyelmetlenség és sok technikai hiba jellemezte. A második félidőben összeszedettebbek lettünk mind a támadásban, mind védekezésben. A második találkozón a Hajdúnánás ellen bár előnyünket nem adtuk el, de a játékunkat rengeteg hiba, figyelmetlenség, pontatlanság kisérte. Voltak, akik alul teljesítettek, sajnos kevesebben, akik azt a formát hozták, amiért nap mint nap edzenek. De ez mindenképpen csapatmunka volt. A győzelmekhez gratulálok a csapatnak! "

DSI Debrecen 2. – KK Hajdúszoboszló 20-5

DSI Debrecen 2. – Hajdúnánás SK II. 18-9

Vezetőedző: Jakab Márk

Jakab Márk: Mind a két meccsünk után győztesen hagytuk el a pályát. Sikerült megfelelő védekezéssel segíteni kapusunk kiváló teljesítményét. Támadásban a kezdeti bátortalanságot nagyszerű csapatjáték váltotta. Helyenként akadtak jó egyéni teljesítmények is, de leginkább a csapatjáték dominált. Pontatlanságok még mindig akadnak, de összességében dicséret illeti a lányokat.

FU14 Balmazújvárosi Rendezvényház

DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK I. 31-13

DSI Debrecen 1. – DSI Debrecen 2. 37-16

Megbízottedző: Mihály Gabriella

Mihály Gabriella: A határozott, stabil védekezésünknek és a kiemelkedő kapusteljesítményünknek köszönhetően magabiztosan játszottak a fiúk. Ennek, valamint a csapatra jellemző gyors játéknak köszönhetően mindkét csapat ellen nagyarányú győzelmet arattunk. Büszke vagyok a fiúkra!

DSI Debrecen 2. – DSI Debrecen 2. 16-37

DSI Debrecen 2. – Hajdúnánás SK II. 17-31

Vezetőedző: Szilágyi Attila

Szilágyi Attila: Mindkét ellenfelünk csapatát egy évvel idősebb játékosok alkották, megpróbáltunk tisztességgel helytállni, de nekünk sok az idősebb korosztály. Dolgozunk tovább és jövőre mi fogunk ennyire "dominálni"!


 


Továbbra is hibátlan U14-es lány és fiú első csapatunk

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK