Május 30-án Budapesten tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Kerékpáros Szövetség, ahol a szakmai alelnöknek ismét Kovács Bélát választották.

Az immár harmadik elnökségi ciklusát megkezdő sportvezető a sportág országos irányítása mellett elkötelezettje a debreceni kerékpáros ügyeknek is. Vezeti a DSI Cycling Teamet, nevéhez kötődik a debreceni VeloPark létrejötte, valamint részt vesz a kerékpáros stratégiák megalkotásában is.

Az MKSZ új elnöke, Schneller Domonkos első beszédében hangsúlyozta, hogy a debreceni VeloParkban számos rangos nemzetközi verseny megrendezése a terv és még ebben a négyéves elnökségi ciklusban Cyclo-cross világbajnokság rendezése a cél, amelyben természetesen számít a városra és az MKSZ újraválasztott alelnökére is.


Újra bizalmat kapott Kovács Béla

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK