Válogatott élmények a Balaton partján
2021. 04. 23. (péntek) 22.10
A Magyar Kézilabda Szövetség által
két turnusban megrendezett siófoki edzőtábor után örömmel mondták el
gondolataikat Bujárszki Ádám tanítványai.
File Csenge:
Számomra ez az összetartás egy
újabb kihívást jelentett és úgy fogtam fel az egészet, hogy nincs veszíteni
valóm, sőt rengeteget tanulhatok belőle. Új edzők, új társaság, új feladatok.
Az első edzés előtt volt bennem némi izgalom, de ez az érzés utána teljesen
megszűnt. Próbáltam magamat adni és a legjobb tudásom szerint csinálni mindent.
Az edzők nagyon kedvesek voltak és rengeteget segítettek, nagyon sok új dolgot
tanultam tőlük, de mindemellett a lányoktól is nagyon sok mindent tanulhattam.
Már a legelső este éreztük, hogy nagyon jó közösség jött össze és a többi nap
ez csak egyre jobban erősödött. Edzések között minden szabad időt a lányokkal
töltöttünk, beszélgettünk, kártyáztunk. Összességében kihasználtuk, hogy a
mostani helyzet ellenére is együtt tudunk lenni, és új embereket ismerhetünk
meg. A tábor legutolsó napján, amikor beültem az autóba minden érzés összegyűlt
bennem. Ez alatt a három nap alatt rengeteget tanultam és nagyon jól éreztem
magamat a lányokkal. Remélem a jövőben újra ott lehetek és részese lehetek
ennek az egésznek, mert számomra ez a három nap felejthetetlen.
Gáspár Anna:
Nagyon jól éreztem magam ebben a
pár napban. Mind a csapat, mind az edzők nagyon közvetlenek és segítőkészek
voltak már az elejétől kezdve. Egy olyan jó társaságot alkottunk, hogy nehezen
váltunk el egymástól a tábor végén. Az edzések hasznosak és tanulságosak voltak
számomra. Úgy gondolom sikerült úgy teljesítenem, ahogy szerettem volna és
minden edzésbe a maxot beletennem. Hogy ez mennyire volt elég, az később
kiderül, de az biztos, hogy bármi is legyen, dolgozok tovább gőzerővel, mert
sok más célom van még a kézilabdában.
Kovács Hanna:
Én nagyon jól éreztem magamat.
Szerintem ez egy remek lehetőség volt arra, hogy megtapasztaljunk új dolgokat.
Szerencsére nagyon jó volt a társaság is, és az edzők is nagyon segítőkészek
voltak.
Ratalics Luca:
Úton Siófokra volt bennem némi
drukk, de amint az első edzés elkezdődött, ennek semmi nyoma nem maradt.
Próbáltam mindent a legjobb tudásom szerint csinálni. Úgy fogtam fel ezt az
egészet, mint egy új kihívást. Napi két edzésünk volt: egy délben, egy
pedig délután. Ami rengeteget segített, hogy a lányokkal már az első nap
megtaláltuk a közös hangot, ezért az edzések közötti pihenőidő sem
telt unalmasan. Az edzők is nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. Nagyon
jó körülmények között tudtunk készülni, hatalmas élmény volt ez a pár
nap. De nem szabad leragadnunk ennél a sikernél, hiszen tisztában vagyunk
vele, hogy a neheze még csak most jöhet.
Solymosi Zsófi:
Az elmúlt napokban nagyon jól
éreztem magamat. Új barátokra tettem szert a tábor folyamán, aminek nagyon
örülök. Az edzők segítőkészek és közvetlenek voltak. Mivel eddig csak egymás
ellen tudtuk megmérettetni magunkat, így kicsit nehezebb volt egy csapatként
játszani, de ez sem jelentett túl nagy kihívást. Az edzések során sok új dolgot
tanultam meg aminek szintén nagyon örülök. Úgy vélem, hogy sikerült úgy
teljesítenem ahogy szerettem volna és elégedett vagyok a teljesítményemmel is.
Minden edzésen törekedtem kihozni magamból a maxot és a legjobbat nyújtani. De
ez még csak egy aprócska lépcsőfok a pályafutásomban, de mégis nagyon sokat
jelent és egy nagyon pozitív visszajelzés az eddigi munkámra nézve az, hogy már
idáig eljutottam. Bárhogy is alakul a jövő, folytatom a kemény munkát és
mindent megteszek a céljaim érdekében.