A magyar U23-as juniur mixváltó a 3. helyet szerezte meg a Torremolinosban megrendezett triatlon világbajnokságon.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a vb-n 32. helyen végzett a DSI Debrecen kiválósága, Pusztai Dóra. Az év legrangosabb viadalán egyesületünk klasszisa, Dobi Gergő is megmérettette magát, aki egyéniben 18. lett. Két nap pihenő után társaival, Kiss Gergellyel, Kropkó Mártával, Szalai Fannival az U23-as mixváltóban vette fel a versenyt a rivális négyesekkel. A magyar kvartett kiválóan teljesített, a franciák és a németek mögött a 3. helyen zárta a világbajnokságot.

-Már a verseny előtti napokban tudatosult bennem, neoprénes úszás lesz, aminek nem örültem, mert így sokkal kisebb különbségek alakulnak ki. Így is lett, a sűrű mezőnyben nem úgy sikerült az úszásom, ahogy azt elterveztem. A kerékpáros-pálya bejárásán látszott, sok a kritikus pont, ezen csak rontott a foltokban vizes aszfalt, de végül a mezőnnyel együtt kezdtem meg a futást. A táv első felében saját tempómban haladtam, de egy 15 másodperces büntetést kaptam, ami megtörte a lendületemet, így a 18. helyen értem célba. A váltóban kissé szokatlan volt a korai rajt, még sötétben kellett depózni. Végig a harmadik-ötödik hely egyikéért voltunk versenyben, végül harmadikként zártuk a csapatversenyt – összegzett Dobi Gergő.


 Világbajnoki dobogón Dobi Gergő

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK