Kozák Luca: "a fő cél az az olimpia"
2023. 11. 09. (csütörtök) 13.52
"A világbajnokságon egy kicsit többet akartam, úgy éreztem, kicsit több volt ott benne, emiatt van egy kicsi hiányérzetem, de azért mi sportolók eléggé maximalisták vagyunk, és mindig a legjobbra és a legtöbbre törekszünk, úgyhogy az lenne a probléma, ha teljesen elégedett lennék a teljesítményemmel" - nyilatkozott az MTI-nek a DSI Debrecen 27 éves atlétája. Hozzátette, hatalmas pluszt és motivációt adott neki a mostani év, hogy jövőre még jobban fel tudjon készülni a párizsi ötkarikás játékokra.
Kozák az augusztusi vb-n a 13. helyen végzett, az előfutamból 12.72 másodperces eredménnyel jutott tovább, majd az elődöntős futamában 12.73 mp-cel a negyedik lett, így lemaradt a fináléról.
Az Eb-ezüstérmes sprinter elmondta, az itthoni hideg időjárás nem kedvez a futóknak, mert nehezíti a gyors mozgásokat, ezért november végén Tenerifére utazik melegégövi edzőtáborba. Ezt követően február elejére-közepére tervezi a rajtot a fedett pályás szezonban, melyet a március 1. és 3. között Glasgowban sorra kerülő világbajnokságon zár majd.
Májusban a nyolcszoros magyar bajnok már szabadtéren versenyezne, és június 7-12-én a római Európa-bajnokságon áll rajthoz. Emellett rengeteg egynapos versenyen is szeretne részt venni, de még pontos versenynaptára nincs, mivel az mindig a felkészülés közben formálódik és csak a szezon kezdete előtt véglegesíti. Abban viszont egészen biztos, hogy mind a fedett pályás, mind a szabadtéri országos bajnokságon ott lesz, és szeretné megjavítani a 60 és a 100 méter gáton felállított országos csúcsát.
"Az elmúlt két évben mindig egy kis sérüléssel bajlódtam, és idén az a célunk, hogy picit máshogy építsük fel ezt a szezont, és ne essünk ugyanebbe a hibába" - hangsúlyozta Kozák. Kiemelte, egyértelműen az olimpián van a fókusz, de szeretne a római kontinensviadalon is jól teljesíteni.
"Úgy gondolom, a döntőbe be kell jussak, és ott pedig már az aznapi formán fog eldőlni, hogy mi lesz. De a fő cél az az olimpia, és én úgy megyek oda, mint idén a vb-re is, nagyon szeretnék bejutni a döntőbe, bár tudom, hogy nem én vagyok a legesélyesebb, de ki tudja, jövőre hogy fog ez alakulni. Küzdeni szeretnék azért, hogy minél gyorsabb eredményt érjek el és az országos csúcsomat megdöntsem."
A magyar atléta reméli, hogy a hazai rendezésű világbajnokságnak köszönhetően egyre többen fogják majd figyelemmel kísérni az atlétikát, akár már a jövő évi párizsi játékokon
Forrás. fotó: MTI